A Kelemen Móni által vezetett keddi jógaórák egy közösség, szanszkrit szóval szangha életébe és rendszerébe illeszkednek.

(A foglalkozások délután fél6-kor kezdődnek, a Polytechnikum diákjainak ingyenesek, másoknak 1500Ft/alkalom az ár.)

Honlapjuk a tudatos közösségépítés különféle eszközeit mutatja be:

Jóga, meditáció, elvonulások
Pszichológia, tranzakcióanalízis
Kineziológia
Tűzönjárás, transztánc, transzlégzés
Enneagram
Tarot
Kreativitás-tréning
Művészetterápiás önismereti csoport
A születési energiák, a belső gyermek és az életút sajátságainak feltárása

Móni a sahaja/szahadzsa jóga irányzatát követi, a Mataji Nirmala Shrivastava által kijelölt úton jár, amely útnak Magyarországon az egyik legismertebb képviselője Vörös Ákos.

A szahadzsa szó jelentése: közvetlen, természetes, spontán, a szahadzsa jóga Móni elmondása szerint közvetlen kapcsolatot teremt a tudat és a lélek, valamint az univerzum, isten között. Ébreszti a test finomenergia-rendszerét, belső csendet teremt.

Fontos mester Kelemen Móni számára Ramana Maharisi és annak indiai keresztény családban született tanítványa, Papaji, valamint utóbbi belga származású felesége, Mira, aki férje halála után folytatta a tanítást. (Ramana Maharisi néhány írása megtalálható itt.)

Az enneagram iránt érdeklődőknek Papaji egy tanítványát, Eli Jaxon-Beart ajánlja, a kineziológiában Carol Hontz volt a mestere.

Móni 15 éve foglalkozik aktívan emberekkel, szocioterapeuta és természetgyógyász, valamint kineziológia-oktató. Fontos számára annak megmutatása, hogy a tudomány és a spiritualitás egyáltalán nem ellentétesek, hanem megférnek, sőt összekapcsolódnak egymással. Célja a jó hír terjesztése: nincs olyan, hogy nincs remény, mindig van újrakezdés, ha az ember önmagában keresi a kérdésekre a választ, és ha rájön, hogy a segítség nem kívülről jön, az ember önmagából kiindulva egész életét újrateremtheti.

Kelemen Móni iskolájától függetlenül más szövegösszefüggésben is használatos a szahadzsa szó,
Dél-Indiában létezik egy hindu tantrikus kultusz, amely így nevezi magát. „A vaisnava-szahadzsijá bengáli központú ezoterikus hindu szekta, mely az érzékek birodalmában, nevezetesen az érzéki szerelemben kereste a vallási élményt. Bengáliában a szahadzsa (szanszkrit: „könnyű”, „természetes”) kultuszforma már a VIII-IX. században uralkodóvá lett a hinduista (és buddhista) tantrikus hagyományon belül. A nagy költők közül Dzsajadéva (XII. sz.), Csandídász és Vidjápati (XV. sz.) is magasztalták Krisna és Rádhá isteni szerelmét, Csaitanja (XV-XVI.) pedig még inkább kibontakoztatta az isteni és az emberi szerelem közti párhuzamot. Ezek voltak a vaisnava-szahadzsijá kultusz előzményei.”

A szahadzsa ezen túl egy megvilágosodott tudatállapotot is jelöl: „a szahadzsa szamádhi a szamádhik legmagasabb fajtája. Ebben a szamádhiban az ember a legmagasabb tudatállapotban van, és ugyanakkor a durva anyagi világban dolgozik. Fenntartja a nirvikalpa szamádhi tapasztalatát, és ugyanakkor beveti magát a földi tevékenységekbe. Az ember lélekké vált, és ugyanakkor használja a testét mint tökéletes eszközt. A szahadzsa szamádhiban az ember, mint bárki más, járkál, eszik, mindennapi dolgokat tesz. Szíve belsejében azonban isteni megvilágosítással van elárasztva. Ha az ember eléri a szahadzsa szamádhit, akkor a valóság urává és mesterévé válik. Kénye-kedve szerint felmehet a legmagasabb Tudatba, s aztán visszatérhet a földi tudathoz, hogy a Legmagasabbat kinyilvánítsa.”

 A Kelemen Móni által ajánlott mesterek, Papaji és Mira egyik kedves költője, Kabír szintén kötődik a szahadzsa fogalmához:

„Kabír (szül. 1440. Benáres, India - megh. 1518. Maghar), indiai misztikus és költő; megkísérelte összeegyeztetni a hindu és a muszlim gondolkodást, és az összes vallás lényegi egységét, minden ember alapvető egyenlőségét hirdette. A tanítványa, Nának által alapított szikh vallás előfutára volt.

Kabír nem választott a hindu és az iszlám vallás között, ehelyett mindkettőből kiválogatta a neki leginkább tetsző tanokat, és saját vallását, a szahadzsa-jógát („egyszerű egység”) kezdte hirdetni.”

Kabír után, aki a hinduizmus és az iszlám közös útját kereste, érdemes megemlíteni, hogy a hindu és a buddhista tanok között is lehet párhuzamot vonni, ráadásul éppen a szahadzsa kapcsán már szóba került tantra révén:

 Beszélgetés Keith Dowmannel

„Azt mondta, nem szívesen tesz lényegi különbséget a hindu és a buddhista tantra között. Igen ám, de akkor mivel magyarázza azt, hogy miután a Buddha több hindu tanítót kipróbált, egyikükkel sem volt megelégedve, és teljesen új módszert alkotott? Számomra úgy tűnik, kell lennie valamilyen lényeges különbségnek.

A hínajána szinten valóban nagy különbség van az átman és az anátman elve között, hiszen az előbbi pozitív abszolútum, az utóbbi pedig meghatározatlan. A XII. századra azonban a hinduk már jóval közelebb kerültek a buddhista gondolkodásmódhoz, a buddhisták pedig pozitív kifejezéseket kezdtek el alkalmazni az ürességre - olyanokat, mint például szahadzsa vagy tathágatagarbha. Ezek a szavak már pozitív jelentést hordoznak. A tantrikus korszakban tehát lassan megszűnt a kettő közötti szakadék, mivel az eszmék kicserélődése folytán már nem voltak olyan fontosak azok az elvek, amelyek elválasztották egymástól a hindukat és a buddhistákat. Ekkor már nem bírtak akkora jelentőséggel ezek a hitelvi és metafizikai kérdések, így megjelenhetett például Matszjéndranáth és Górakhnáth - két jógi, akiknek buddhista és hindu gurujuk is volt, akik mindkét hagyományvonalat örökölték, buddhista és hindu jógatechnikákat is alkalmaztak anélkül, hogy ez bennük bármiféle meghasonulást okozott volna.”